2015. november 13., péntek

Széchenyi István: Hitel - a Szabad Akadémia következő előadásának témája

A Széchenyi Szabad Akadémia következő előadásában : Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens a Széchenyi Társaság elnökségi tagjának gondolatait hallhatjuk.

A „HITEL” című munka intelmei, nemzetmegtartásának időszerű feladatai: akkor és most- címmel. 

Helyszín és időpont: 2015. november 26., 17:00 órától az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, 1081 Budapest, Népszínház utca 8. szám alatti előadótermében.

1830-ban jelent meg Széchenyi István Hitel című munkája. E művében az ősiség törvényének eltörlését szorgalmazza. Az ősiség törvénye szerint a nemesi birtokot nem lehetett eladni, elárverezni. Pedig a bankok csak akkor adtak kölcsönt, hitelt, ha a kölcsönvevőnek volt eladható vagyona. Hitel nélkül a birtokos nem tudta korszerűsíteni eszközeit, berendezéseit, termelését. Széchenyi részletesen írt a robotmunka hátrányairól a bérmunkával szemben. Feltárta, hogy a robotot igyekszik a jobbágy lassan és rosszul teljesíteni. A bérmunka viszont jobb és gyorsabb tevékenységre sarkall. Meg kell tehát szüntetni a robotot, de úgy, hogy a birtokost kár ne érje.
Széchenyi elítéli a nemesi adómentességet. Szerinte – legalább részlegesen – a nemeseknek is adózniuk kell. Az utak építéséhez mindenkinek hozzá kell járulnia, a vámok fizetésében nemesnek és jobbágynak egyaránt részt kell vennie.
Azt vallotta, hogy a reformokat csak fokozatosan, lassan, óvatosan lehet bevezetni, mégpedig a főnemesek vezetésével. Úgy gondolta, hogy a reformokat a bécsi kormányzat is támogatni fogja.


A Hitel zárómondata:
„A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek urai vagyunk. Sokan azt gondolják, Magyarország volt, én azt szeretném hinni: lesz!”



1 megjegyzés:

  1. Pénzügyi válságban van, és pénzt keres saját vállalkozásának megkezdéséhez vagy számláinak kifizetéséhez? Mindannyian alacsony típusú, 2% -os kamatozású hiteleket alkalmazunk, e-mailben a (TRUSTLOAN88@GMAIL.COM) vagy a WhatsApp Us webhelyre. a +1 443 281 3404 telefonszámon

    VálaszTörlés