Jótékonysági kalandverseny, Flúgos Futam támogatottjai lettünk ebben az évben

Flúgos Futam egy jó falatért

Jótékonysági kalandversenyt rendeztek az elmúlt hét végén. A hazai Flúgos Futam ötlete 2009-ben született azzal a céllal, hogy a gyermekek jólétéről gondoskodó szervezetek, vagy alapítványok számára adományokat gyűjtsön.

A futam egy olyan vetélkedő, amelyben kreatív fejtörők megfejtésével, állomásról állomásra haladva kell eljutni a célig. Az elmúlt években olyan szervezetek számára gyűjtöttek már tárgyi és pénz adományokat, mint például a Fóti Gyermekváros, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány, vagy a Heim Pál Gyermekkórház.

                                       A verseny jelmezbe öltözött résztvevői a budapesti KÖKI Terminálban MTI FOTÓ: BALOGH ZOLTÁN

- Szerettük volna a társadalmi szerepvállalás és jótékonykodás fontosságára felhívni a figyelmet és elérni, hogy a felnőttek - legalább egy napra - újra gyereknek érezzék magukat. Úgy gondoltuk, így könnyebben megértik, mennyire fontos a gondtalan gyermekkor, és tesznek is azért, hogy segítsék azokat, akiknek ez korlátozottan adatik meg – mondta Németh Tímea a rendezvény kitalálója.

Az idei versennyel a Gróf Széchényi Család Alapítványt támogatják, a szervezet az adományokat a rászoruló gyermekek étkeztetésére fordítja. Az idei évben nemcsak a versenyre jelentkezők adományai és a nyilvánosan elérhető számlaszámra való utalás növeli az alapítvány lehetőségeit, hanem egy nyilvános árverésen befolyt összeg is segíti a szervezet működését. Az árverésen többek között Michelisz Norbert autóversenyző tavalyi versenyoverállja is kalapács alá került.

- Nagy örömmel fogadtam a felkérést, hogy én legyek a jubileumi Flúgos Futam fővédnöke, hiszen számomra is nagyon fontos célokat segít ez a rendezvény. Rengeteg rajongói ajándékot kapok gyerekektől és nincs annál szebb, amikor látom az őszinte, boldog mosolyukat – emelte ki Michelisz Norbert.

Forrás: https://nepszava.hu/cikk/1092489-flugos-futam-egy-jo-falatert

 

Hosszú séta Erdélyért, vendégünk lesz : Okos Márton

Gyalogosan Párizsba a falurombolás ellen 

 

Indulás Budapestről, a Kossuth térről (Archív fotó)

Nicolae Ceauşescu román államfő és kommunista pártfőtitkár 1988. április 29-én jelentette be az úgynevezett településszisztematizálási tervét, amelynek során országszerte „agráripari centrumokat” hoztak volna létre. A grandiózus falurombolási forgatókönyv szerint 2000-ig Románia mintegy tizenháromezer falujának a felét akarták eltüntetni, zömében a 2000 lakosnál kevesebb lélekszámmal rendelkező településeket. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a kommunista diktátor ördögi terve elsősorban az erdélyi magyar és szász településeknek a térképről történő leradírozását célozta meg. A tiltakozási hullám egyik első nagy európai sajtóvisszhangja két erdélyi fiatalembernek, a székelyhídi Juhos Gábornak és a kalotaszentkirályi Okos Mártonnak köszönhető, akik 1989. június negyedikén indultak el gyalogosan Budapestről Párizsba, hogy tettükkel a falurombolásra hívják fel az európai közvélemény figyelmét. A Budapesten élő, de Erdélybe rendszeresen hazajáró Okos Mártonnal (képünkön) huszonöt év távlatából vettük számba a három hónapig tartó, mintegy 1600 kilométeres gyalogút történetét.

– A diktatúra idején nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy egy erdélyi fiatalemberben megszülethessen egy ilyen ötlet. Melyek voltak ennek előzményei?
– Többszöri próbálkozásra 1988-ban kaptam útlevelet Magyarországra. Akkorra már nagyon sok csalódás ért. A faipari vállalatnál, ahol dolgoztam, egyik munkatársam suttogva megjegyezte, hogy vigyázzak, mert érdeklődik utánam a bánffyhunyadi Szekuritáté. Eldöntöttem, hogy elmegyek Erdélyből. Amikor már a zsebemben volt az útlevél, akkor sem mondtam semmi bizonyosat a szüleimnek arról, hogy nem szeretnék hazatérni. Abban az időben Magyarországon is a teljes bizonytalanság fogadott, mert hetente kellett meghosszabbítani az ott-tartózkodási engedélyt. Rémhírek keringtek erdélyiekről, akiket a magyar hatóságok visszaadtak a románoknak. Bizonyosat nem lehetett tudni. Ez is táplálta bennem az elhatározást, hogy csak azért is meg kell mutatni erdélyiségünket, és tenni kell valamit az otthon maradottakért.

– Hogyan hozta össze a sors Juhos Gáborral?
– Rendszeresen eljártam erdélyieket tömörítő szervezetekbe, rendezvényekre. Gáborral a Kálvin téri reformátusoknál ismerkedtem meg. Őt akkoriban már felkapta a sajtónyilvánosság, mert miután kiszökött Magyarországra, a zöldhatáron tért vissza a gyerekéért. Ez a nagyon bátor, de életveszélyes tette nagy visszhangot kapott a tévében, róla beszélt az ország, még inkább ráirányítva a magyarországi közvélemény figyelmét az erdélyi állapotokra. Hamar összebarátkoztunk, és mindkettőnkben megszületett az elhatározás, hogy kitaláljunk egy közös akciót Erdély érdekében. Kiderült, hogy a nagy francia forradalom kétszáz éves évfordulója alkalmából, 1989. augusztus 26-án, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának bicentenáriumán, Párizsban nagyszabású ünnepséget szerveznek. Akkor határoztuk el, hogy a Párizsig tartó 1600 km-es távot a romániai falurombolás elleni tiltakozásként gyalogosan fogjuk megtenni.

– Honnan sikerült előteremteni az induláshoz szükséges pénzt?
– Több hónapig egy cserépgyárban vállaltam nehéz fizikai munkát, és a keresetem zömét félretettem erre a célra. Anyagi segítséget igazából nem kaptunk. A rákosszentmihályi református gyülekezet ajánlotta fel, hogy a beérkezett segélycsomagokból cipőt és bakancsot választhatunk, és végül kölcsönbe kapott hátizsákkal és hálózsákkal állt össze az induláshoz szükséges poggyász. A legnagyobb gondnak mégsem az út anyagi vonzata, hanem a szükséges vízumok beszerzése bizonyult. Igazából kevesen hitték el, hogy mire akarunk vállalkozni. Arra gondoltak, hogy ilyen úton-módon próbálunk kijutni Nyugat-Európába. Csoóri Sándor és Éva Maria Barki lépett közbe annak érdekében, hogy megkaphassuk az osztrák és a francia vízumot. Közben mások is segítettek, mert a készülődés hosszú hónapjai alatt sikerült meggyőznünk sok embert, hogy egy ilyen akció lehet a leghatékonyabb figyelemfelkeltési módszer.

– 1998-ban az útról megjelent első, majd tavaly ősszel a második, kibővített könyvében írja, hogy a magyarországi indulás csendben, visszafogottan történt. Miért nem szántak neki nagyobb hírverést?
– Társam, Juhos Gábor kérésére történt. Igazság szerint féltünk a román Szekuritáté megtorlásától. Az egész út szempontjából ez jelentette a legnagyobb kihívást és veszélyt, hiszen azt már Pacepa Vörös horizontok című, óriási nemzetközi visszhangot keltett könyvéből tudtuk, milyen módszerekkel dolgozik Ceauşescu titkosszolgálata. Meg voltunk győződve, hogy útközben levadásznak. Az út előkészülete nagyon alapos forgatókönyv szerint történt: átlagosan napi 30 km-es távokat terveztünk, és ahol erre lehetőség volt, magyar szervezeteknél és egyházaknál jelentkeztünk be szállás céljából. Úgy indultunk el, hogy az első nagyobb sajtóértekezletre Bécsben kerül sor Éva Maria Barki szervezésében.

– Ma már tudjuk, hogy ép bőrrel megúszták. Akkor mi adta a hitet az induláshoz?
– Mindketten keresztény emberként vágtunk neki az útnak: meg voltunk győződve az isteni gondviselés erejéről. A II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem által vezetett szabadságharc jelszavával indultunk el: Cum Deo pro patria et libertate (Istennel a hazáért és szabadságért!). Jelképesen is a magyar parlament elől, a Rákóczi-szobortól indultunk útnak 1989. június 4-én a tízhetes útra.

– Milyen volt a nyugat-európai fogadtatás?
– Az osztrák sajtóval való találkozás első „tűzpróbáját” Éva Maria Barki szervezésében Bécsben sikerrel vettük, a nagyobb sajtónyilvánosság mégis elmaradt, mert éppen akkor került sor Nagy Imre budapesti újratemetésére, így a sajtó elsősorban erről írt. De mi is helyet kaptunk a lapokban. Ahogyan nőtt mögöttünk a távolság, a nagyobb nyugati városokban egyre többen fogadtak. Terjedt a hír, hogy mit képviselünk, és amikor egy-egy helyi lap írt rólunk, a mellettünk elhaladó kocsikból kiszóltak az emberek és gratuláltak. Sokan megálltak, hogy üljünk fel, de az ajánlatot nem fogadtuk el: mindig elmagyaráztuk, hogy a teljes távolságot csak gyalogosan tesszük meg. Ehhez annyira ragaszkodtunk, hogy amikor egy-egy településen szállás akadt, és vendéglátónk kocsival értünk jött, ragaszkodtunk hozzá, hogy reggel ugyanoda vigyen vissza, hogy gyalog folytathassuk az utat.

– Hány újságcikk jelent meg azútról?
– Ezt nehéz megsaccolni, mert sok lap nem jutott el hozzánk, és akkoriban még nem volt internet. A nagyobb városokban rendszeresen megkerestek a sajtó képviselői. Münchenben a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztősége készített velünk egy hosszabb beszélgetést, de az út alatt nyilvános telefontól többször is felvettük velük a kapcsolatot, és ők visszahívtak újabb és újabb interjúkra. Odahaza, Kalotaszentkirályon édesanyám is így értesült „világjáró” fia Párizsba tartó gyalogútjáról. Nem mertem neki levélben beszámolni a velem történtekről, mert attól tartottam, hogy a Szekuritáté meghurcolja. A német sajtó után még nagyobb lett a visszhang, így a francia sajtó is élénken érdeklődött felőlünk.

– Sikerült-e politikusokkal találkozniuk?
– Az Európa Tanács strasbourgi épületében egy ifjúsági konferenciára hívtak meg, ahol kollégám felolvasta utunk kiáltványát, amelyben a falurombolás veszélyeire hívtuk fel a világ figyelmét. A határ menti franciaországi városban több napot tartózkodtunk. Meghívtak a frissen megválasztott polgármesterasszony állófogadására is, ahol számos politikusnak és diplomatának bemutattak. A város egyik önkormányzati képviselője segített abban, hogy a franciaországi útszakaszt könnyebbé tegye: felvette a kapcsolatot az útközben elérhető polgármesteri hivatalokkal, így sok helyen vendégként fogadtak.

– Hogyan fogadták a két erdélyi fiatalembert a célállomáson, Párizsban?
– Az augusztus 26-i rendezvényre végül is nem jutottunk be. Ebben ludas volt a magyar külügy is, mert Magyarországot az egykor kivégzett kommunista miniszter, Rajk László fia képviselte, aki úgy döntött, hogy magyar részről csak ő fog felszólalni. A nagy nemzetközi részvétellel megtartott párizsi ünnepségen nem mondhattuk el az előre eltervezett beszédet az erdélyi falurombolásról. Szerencsére román részről a kolozsvári ellenálló tanárnő, Doina Cornea Párizsban élő lánya szólalt fel, aki némileg ecsetelte mindazt, ami akkoriban Romániában történt. Tervünk azonban megvalósult: gyalogosan értük el a párizsi Notre Dame előtti teret, amit nemcsak a saját fényképezőgépünk, hanem a francia sajtó is megörökített.

– Hogyan érzi, mennyire volt sikeres ez a vállalkozásuk?
– Ha a sajtóvisszhangok alapján mérlegelek, egyértelműen felfigyelt ránk a világ. Az akciónk során mindenkit arra kértünk, hogy három hónapig, amíg az út tart, minden este kilenc órakor imádkozzon velünk azért, hogy a Ceauşescu-rendszer megbukjon. Télire a kommunista rendszer valóban megbukott Romániában. Ez egy olyan csoda volt, amit csak hívő ember érthet meg. A három hónapos ott-tartózkodásunk alatt azonban az is nyilvánvalóvá vált, miként viszonyul a nyugati társadalom a kelet-európai gondokhoz, bajokhoz. Elég sokan szkeptikusak voltak, és sokszor ugyanazt éreztük, mint amit a magyarok élhettek át az 1956-os forradalom idején, amikor Nyugat-Európa cserbenhagyta őket.

– Huszonöt év távlatából hogyan tekint vissza az akkori eseményekre?
– Jól jellemzi a rendszerváltás utáni állapotokat, hogy az útról, az akkori törekvéseinkről íródott könyvem kézirata tíz évig hányódott kiadókban, amíg megjelent. Mivel nem tartozom egyik szekértáborhoz sem, a rendszerváltás előtti kiállásunkra senki nem volt kíváncsi. Nem lettem politikus, vagy más közéleti személy, így ez az akció is kikopott az emlékezetből. Tavalyelőtt jelent meg a könyvem bővített, újabb kiadása. , Winkler Gyula EP-képviselő meghívott Strasbourgba, ahol több Kárpát-medencei magyar politikussal emlékeztünk a negyedszázaddal ezelőtti falurombolás elleni tiltakozásunkra.

Forrás: itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=12058

 

A kasélykápolna helyreállítása megkezdődött Nagycenken

Helyreállítják eredeti funkciójának megfelelően a nagycenki Széchényi-kastélyhoz tartozó kápolnát. A rekonstrukció előmunkálatai elkezdődtek, az újraszentelés Széchenyi István születésnapján, szeptember 21-én lesz - közölte Aczél Eszter intézményvezető az MTI-vel.

Huiber Edit történész kifejtette, hogy a nagycenki Széchényi-kastély mai főépületét Széchényi Antal generális és felesége, Barkóczy Zsuzsanna építtette a 18. század közepén. A kastély keleti végében helyet kapott egy kétszintes kápolna is, amely végső, 1945-ig fennálló formáját 1799-1800 között érhette el, amikor Széchényi Ferenc átalakíttatta és kibővíttette kastélyát. A Szent Kereszt tiszteletére felszentelt kápolna jelentőségét emelte, hogy VI. Pius pápa (1775-1799) búcsút engedélyezett számára. De a gazdagon felszerelt kápolna elsősorban a főúri család igényeit szolgálta - tette hozzá Huiber Edit.
A kastélykápolna berendezése, amely 18. századi leltárakból ismert, késő barokk, rokokó stílusú volt. Az oltárt például szépen faragott aranyozott fa gyertyatartók díszítették. Az északi oldalról nyíló bejárat fölött pedig karzat volt, orgonával. A kápolnához a földszinten sekrestye, az emeleten pedig oratórium és egy kis "vezeklőfülke" tartozott. A sekrestye mellé, a külső falra pedig egy kis harang is került. A kápolna 1945 után, a kastéllyal együtt elpusztult. Berendezéseinek egy része az enyészeté lett - fejtette ki Huiber Edit.

A kastély 1850 körül. A kápolna bejáratát a piros kör jelzi. Forrás: muzeum.sopron.hu

---

A történész arról is beszélt, hogy az 1970-es évek elején átépítették a kápolnát, egységes belső terét kettéosztották. A kialakított két szinten egyebek között irodákat, lakásokat, illetve egy restaurátor-műhelyt alakítottak ki. Az 1980-as években aztán újra változtattak belső elrendezésén, az emeleten például egy közösségi teret hoztak létre - mondta.

Idén azonban, Széchenyi István születésének 225. évfordulóján, megújul a kastélykápolna is. Az őszig tartó felújítási munkálatokkal az 1945 előtti állapotokat fogják visszaállítani. A megújult kápolnában láthat majd a közönség helyreállított, de eredeti berendezési tárgyakat és reprodukciókat egyaránt - tette hozzá Aczél Eszter.
A nagycenki Széchényi-kastély részét képező kápolna rekonstrukciójára, valamint a Széchenyi István Emlékmúzeum kiállításának megújítására 300 millió forint kormányzati támogatás áll rendelkezésre - közölte korábban L. Simon László , a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára az MTI-vel.

Címlapfotó: egészségturizmus.itthon.hu 

Az elpusztult kastélykápolna. A bejárat feletti karzaton jól kivehetőek a falfestés maradványai.
Nováki Gyula felvétele, 1954. április 24. (Soproni Múzeum, Fotótár)

Forrás: muzeum.sopron.hu

Az oltármenza a nagycenki templom padlásán

Forrás: muzeum.sopron.hu

A kápolna szószéke a nagycenki templom padlásán

Forrás: muzeum.sopron.hu

A kápolna oltárképe a nagycenki templom jobb oldali kereszthajójában

Forrás: muzeum.sopron.hu

Forrás: http://www.alon.hu/nagycenk-tortenelem/eredeti-funkciojanak-megfeleloen-allitjak-helyre-nagycenki-szechenyi-kastelykapolnat

Emlékezünk

„Szent kötelességünk emlékezni gróf Széchenyi Istvánra, a legnagyobb magyarra” – hangsúlyozta L. Simon László Nagycenken, ahol a XIX. századi politikus halálának 156. évfordulóján, április 8-án koszorúzást tartottak a Széchényi Mauzóleumban. Ünnepi bélyeget is kibocsátott a Magyar Posta, hiszen idén ünnepeljük Széchenyi születésének 225. évfordulóját.

„Mi, magyarok az emlékévek bűvöletében élünk: minden évre jut két-három olyan évforduló, amelyre méltán vagyunk büszkék. Néha ezek az évfordulók egymással rivalizálnak, komoly verseny folyik, mire biztosítson nagyobb költségvetési forrást a kormány, mi az, amivel meg tudjuk szólítani az ifjúságot, amiből társadalmi programot tudunk indítani” – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára. Ebben az évben talán a legfontosabb az 1956-os forradalom kerek évfordulója, de ugyanilyen fontos, hogy az első világháború két évvel ezelőtt megkezdődött centenáriumi megemlékezései idén is folytatódjanak – tette hozzá.

„Nekünk, akik Magyarország politikai vezetéséért vagyunk felelősek, szent kötelességünk emlékezni arra a történelmi személyiségre, aki születésének 225. évfordulója van idén, és akinek a halálára éppen ezen a napon, április 8-án emlékezünk: hiszen 156 éve hunyt el gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar” – hangsúlyozta L. Simon László. Felhívta a figyelmet, hogy „szent kötelességünk fejet hajtani a munkássága, az életútja, a hazáért, a nemzeti közösségért tett valamennyi cselekedete, a gazdasági életben megvalósított innovatív tevékenységének máig ható eredményei előtt”.
 Fontos, hogy azt a lehetőséget, amelyet a 225. évforduló számunkra nyújt, a lehető leggazdagabban töltsük ki – mutatott rá. „Ezért döntött úgy a magyar országgyűlés egy héttel ezelőtt, hogy az évet Széchenyi-emlékévnek nyilvánítja” – zárta beszédét L. Simon László.



A beszédet követően L. Simon László, Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár, Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, valamint Bodrogai László Anzelm, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont főigazgatója elhelyezték az emlékezés koszorúját a Széchényi Mauzóleumban.



A jubileumi emlékév alkalmából tervezett bélyeg ünnepélyes kibocsátására a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumban került sor. L. Simon László beszédét Széchenyi-idézettel kezdte: a politikai munkában, a mindennapi küzdelemben, a hétköznapi csatározásokban meghatározó erejű e Széchenyi-gondolat: „Az erős ellenáll, a gyenge kétségbeesik.” „Aki a mi pályánkon nem ennek a gondolatnak a jegyében végzi munkáját, az alkalmatlan a feladatára” – emelte ki. Olyan személyre emlékezünk most – fűzte hozzá –, aki nagyon sok területen tevékenykedő embernek lehet méltán a példaképe. „Széchenyiben ugyanis nemcsak a politikust, a nagy államférfit kell fölfedeznünk, hanem a nagy újítót, a nagy álmodozót is, aki amellett, hogy hazája és nemzete felemelkedéséért küzdött, képes volt mindenben megtalálni azt a lehetőséget, amely egyfajta progresszivitás jegyében megfogalmazható jövőbe mutatott” – mondta L. Simon László.



„Nem, mi nem születünk reformereknek, magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat és az önmegtagadás iskoláját” – folytatta beszédét egy Széchenyi-idézettel az államtitkár. „Ez a legfontosabb üzenet minden mai politikus felé. Ha ezt megtettük, csak ezután van elég hitelünk ahhoz, hogy megreformáljuk a környezetünket és a hazánkat. Akik nem így tesznek, azok nem alkalmasak megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyek egy ország, egy-egy terület vezetését jelentik” – jegyezte meg L. Simon László.
Az államtitkár a különleges bélyeg kapcsán kiemelte: mindenki által könnyen felfejthető szimbolikával mutatja meg azt, hogy Széchenyi szerteágazó tevékenységének egyik fontos része volt a magyar folyók – köztük a Duna – szabályozása. „A Duna által körülhatárolt szigetből pedig elénk rajzolódik egy markáns arc. Olyan ember arcvonásai ezek, akinek munkássága – amíg él magyar a Földön – meghatározó és példaértékű” – jegyezte meg az államtitkár.



Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: Széchenyi olyan innovációkat honosított meg, amelyek hozzájárultak a felemelkedéshez – legyen az gazdasági vagy társadalmi jellegű. „Emellett olyanokat is, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy a szórakozást szolgálják – mint a lóverseny vagy az első kaszinó. Holott ezek a helyszínek a párbeszédet jelentették” – tette hozzá.
Folyamatosan fejlődnünk kell, követnünk azokat a technológiákat, amelyek biztosítják, hogy hosszú távon fennmaradjunk a világban. Ugyanakkor nagyon fontos a hagyományőrzés is, amelynek eszköze a Magyar Posta számára a bélyeg – mutatott rá Szarka Zsolt. „Ez több mint 150 éve olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy emlékezzünk nagyjainkra, fontos eseményeinkre. Üzenethordozók volt egykor és reméljük, az elkövetkezendő évszázadokban is azok lesznek” – mondta. Szarka Zsolt tájékoztatott, hogy Széchenyi a leggyakoribb motívum: a Magyar Posta bélyegkibocsátásában 31 alkalommal szerepeltek vagy a személye, vagy a tettei. A mostani, 225 forintos névértékű bélyeg ifj. Szunyoghy András grafikusművész terve alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 300 ezer példányban, és április 8-án került forgalomba.




Szíjjártó Anita
Fotó: Kőmives András
Forrás:  http://www.kultura.hu/belyeg-es-koszoru-szechenyiert

Széchenyi emlékbélyeg bemutatása Nagycenken

Gróf Széchenyi István születésének 225., halálának napra pontosan 156. évfordulója alkalmából koszorúzással, illetve postai bélyegkiadással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken Nagycenken. 

 

Gróf Széchenyi István születésének 225., halálának napra pontosan 156. évfordulója alkalmából koszorúzással, illetve postai bélyegkiadással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken Nagycenken.

A legnagyobb magyar életútját L. Simon László, a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár méltatta. Hangsúlyozta, az Országgyűlés határozatban döntött gróf Széchenyi István születésének 225 évfordulójáról való megemlékezésről.

A család jelenlévő tagjai : Széchenyi Márk, Széchenyi Krisztián, Széchenyi Tímea és Széchenyi Viktória

 A parlament üdvözli, hogy a kormány gondoskodik a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum állandó kiállításának újrarendezéséről, a nagycenki Széchenyi-kápolna felújításáról.

A mauzóleumban lezajlott koszorúzást követően a kastély Dísztermében mutatták be a Magyar Posta Zrt. Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére kiadott egyedi látványú, 225 forintos névértékű  alkalmi bélyeget.

A megemlékezésen és a tudományos emlékülésen – többek között – részt vettek Budapestről Széchenyi István kisebbik bátyjának leszármazottjai, Széchenyi Tímea, Széchenyi Márk, Széchenyi Viktória és Széchenyi Krisztián is.

(Részletek a Kisalföld szombati számában.)

Forrás : http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/szechenyire_belyegeztek_nagycenken_-_fotok/2470133/