2015. november 13., péntek

Széchenyi István: Hitel - a Szabad Akadémia következő előadásának témája

A Széchenyi Szabad Akadémia következő előadásában : Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens a Széchenyi Társaság elnökségi tagjának gondolatait hallhatjuk.

A „HITEL” című munka intelmei, nemzetmegtartásának időszerű feladatai: akkor és most- címmel. 

Helyszín és időpont: 2015. november 26., 17:00 órától az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, 1081 Budapest, Népszínház utca 8. szám alatti előadótermében.

1830-ban jelent meg Széchenyi István Hitel című munkája. E művében az ősiség törvényének eltörlését szorgalmazza. Az ősiség törvénye szerint a nemesi birtokot nem lehetett eladni, elárverezni. Pedig a bankok csak akkor adtak kölcsönt, hitelt, ha a kölcsönvevőnek volt eladható vagyona. Hitel nélkül a birtokos nem tudta korszerűsíteni eszközeit, berendezéseit, termelését. Széchenyi részletesen írt a robotmunka hátrányairól a bérmunkával szemben. Feltárta, hogy a robotot igyekszik a jobbágy lassan és rosszul teljesíteni. A bérmunka viszont jobb és gyorsabb tevékenységre sarkall. Meg kell tehát szüntetni a robotot, de úgy, hogy a birtokost kár ne érje.
Széchenyi elítéli a nemesi adómentességet. Szerinte – legalább részlegesen – a nemeseknek is adózniuk kell. Az utak építéséhez mindenkinek hozzá kell járulnia, a vámok fizetésében nemesnek és jobbágynak egyaránt részt kell vennie.
Azt vallotta, hogy a reformokat csak fokozatosan, lassan, óvatosan lehet bevezetni, mégpedig a főnemesek vezetésével. Úgy gondolta, hogy a reformokat a bécsi kormányzat is támogatni fogja.


A Hitel zárómondata:
„A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek urai vagyunk. Sokan azt gondolják, Magyarország volt, én azt szeretném hinni: lesz!”



2015. november 4., szerda

Széchenyiek és Hollókő



 A hollókői vár felépülésének előzménye történelmünk egyik legpusztítóbb eseményéhez, az 1241 – 1242-ben lezajlott tatárjáráshoz köthető. A mongol lovas seregek támadásának csak néhány kőfalakkal bíró vár és város tudott ellenállni. 
  A Cserhát vidékén birtokos Kacsics nemzetség is várak sorát hozta létre, a védelemre alkalmas helyszíneken. Az első, napjaikig fennmaradt oklevélben 1264-ben szerepelt a vár, Illés fia Péter tulajdonaként. Az 1312-ben vívott rozgonyi csata győzteseként Anjou Károly király hatalma megerősödött, katonái számos erődítményt foglaltak el a Cserhát és Mátra hegységek környékén. Az uralkodó megjutalmazta a táborához tartozó híveit, így a hollókői váruradalmat elkobozva a Kacsicsoktól, egyedül Farkas fia Tamásnak adományozta. 
Szécsényi Tamás több vármegye ispánja, a királyné tárnokmestere majd erdélyi vajda,  A halála előtti időszakban már az országbírói hivatalt viselte a főnemes. Hatalmas területeket, számos váruradalmat magába foglaló vagyonát fiai örökölték meg.

 A Szécsényi főnemesi család időszaka mindenképpen a hollókői vár virágkorát jelentette. A XIV. század második felében és a XV. század elején jelentős építkezéseket végeztek benne.


Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. 



A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 17–18. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában meg őrizni. 



Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá, mindmáig élő, lakott település. Palóc házai, vára, gazdag programkínálata, a gasztronómiai különlegességek százezreket vonzanak ide.

2015. október 19., hétfő

Riport a Katolikus Rádióban az Alapítvány elnökével

 

 Adás információk

 Széchenyi Vízi Emléktúrával indult a 2016-os Széchenyi emlékév rendezvénysorozata.
Archívum: hallgassa meg! 

Jövőre, Széchenyi István születésének 225. évfordulóját ünnepli a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, a 2016-os évet a kormány Széchenyi Emlékévvé nyilvánította. Az emlékévet a Széchenyi Vízi Emléktúrával nyitották meg október elején – emlékezve arra, hogy hazánkban Széchenyinek az evezős sport megteremtésében is jelentős szerepe volt. A 30 km-es túrán Vácról indultak a hajók - többségében evezősök – akik aztán a Margitszigetre érve teljesítették a távot. Az alapítvány a versenyt a Budapesti Sportszövetségek Uniójával, a Magyar Evezős szövetség rendezésében a Magyar Kajak-kenu szövetséggel együttműködve rendezte meg a vízi sportok magyarországi népszerűsítéséért. Helyszíni összeállításunkban egy versenyzőt követően megszólal Dr. Gyalog Cecília, a Magyar Evezős szövetség főtitkára, Hirling Zsolt, világbajnok evezős valamint Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester helyettes. A témában stúdiónk vendége Széchenyi Tímea (képünkön), a Gróf Széchenyi Család alapítvány elnöke.



2015. október 16., péntek

Lezárult fotópályázatunk


Lezárult a II. Széchenyi Fotókiállítás pályázata. A felhívásra 101 kép érkezett be 30 fotóstól,  a zsűrinek nagyon nehéz dolga lesz a öntésben, mert remekművek vannak a pályáztatott anyagokban. Köszönjük a bátraknak,akik vállalkoztak arra, hogy beküldjék anyagaikat !
Minden alkotás ki lesz állítva a West End City Centerben.

Pályázati naptár:
2015. október 15.                       A pályamunkák beérkezési határideje
2015. október 16-25.                Zsűrizés
2015. október 26.                     Eredményhirdetés a honlapon www.szechenyicsalad.hu
2015. október 27. 15:00          Kiállítás megnyitása
2015. november 03.                 A kiállítás utolsó napja


2015. október 10., szombat

Sikerrel zárult az I.Széchenyi Vízi Emléktúra


Sikerrel zárult az I. Széchenyi Vízi Emléktúra, melyre a mai napon a Vác-Budapest közötti Duna szakaszon került sor. A lelkes csapatokat az októberi hűvös időjárás sem tartotta vissza és lelkesen örömmel teljesítették a távot. Az időjárás is a kegyeibe fogadta a mezőnyt, mert nem hátráltatta csapadék a táv teljesítését. 


Közel száz evezős és egy sárkányhajó csapat állt rajthoz, melyben 22 fő evezett együtt. A legidősebb induló: Cseh László volt 1941. januári  születésű Vízügyi Sport Club Bp., a legfiatalabb Bóka Sára volt Vác Városi Evezős Club , aki 2003. októberi születésű, ők különdíjban részesültek.



További képeket az túráról facebook oldalunkon és honlapunkon teszünk közzé.

facebook.com/szechenyicsalad