2016. április 17., vasárnap

A kasélykápolna helyreállítása megkezdődött Nagycenken

Helyreállítják eredeti funkciójának megfelelően a nagycenki Széchényi-kastélyhoz tartozó kápolnát. A rekonstrukció előmunkálatai elkezdődtek, az újraszentelés Széchenyi István születésnapján, szeptember 21-én lesz - közölte Aczél Eszter intézményvezető az MTI-vel.



Huiber Edit történész kifejtette, hogy a nagycenki Széchényi-kastély mai főépületét Széchényi Antal generális és felesége, Barkóczy Zsuzsanna építtette a 18. század közepén. A kastély keleti végében helyet kapott egy kétszintes kápolna is, amely végső, 1945-ig fennálló formáját 1799-1800 között érhette el, amikor Széchényi Ferenc átalakíttatta és kibővíttette kastélyát. A Szent Kereszt tiszteletére felszentelt kápolna jelentőségét emelte, hogy VI. Pius pápa (1775-1799) búcsút engedélyezett számára. De a gazdagon felszerelt kápolna elsősorban a főúri család igényeit szolgálta - tette hozzá Huiber Edit.
A kastélykápolna berendezése, amely 18. századi leltárakból ismert, késő barokk, rokokó stílusú volt. Az oltárt például szépen faragott aranyozott fa gyertyatartók díszítették. Az északi oldalról nyíló bejárat fölött pedig karzat volt, orgonával. A kápolnához a földszinten sekrestye, az emeleten pedig oratórium és egy kis "vezeklőfülke" tartozott. A sekrestye mellé, a külső falra pedig egy kis harang is került. A kápolna 1945 után, a kastéllyal együtt elpusztult. Berendezéseinek egy része az enyészeté lett - fejtette ki Huiber Edit.
A kastély 1850 körül. A kápolna bejáratát a piros kör jelzi. Forrás: muzeum.sopron.hu


A történész arról is beszélt, hogy az 1970-es évek elején átépítették a kápolnát, egységes belső terét kettéosztották. A kialakított két szinten egyebek között irodákat, lakásokat, illetve egy restaurátor-műhelyt alakítottak ki. Az 1980-as években aztán újra változtattak belső elrendezésén, az emeleten például egy közösségi teret hoztak létre - mondta.

Idén azonban, Széchenyi István születésének 225. évfordulóján, megújul a kastélykápolna is. Az őszig tartó felújítási munkálatokkal az 1945 előtti állapotokat fogják visszaállítani. A megújult kápolnában láthat majd a közönség helyreállított, de eredeti berendezési tárgyakat és reprodukciókat egyaránt - tette hozzá Aczél Eszter.
A nagycenki Széchényi-kastély részét képező kápolna rekonstrukciójára, valamint a Széchenyi István Emlékmúzeum kiállításának megújítására 300 millió forint kormányzati támogatás áll rendelkezésre - közölte korábban L. Simon László , a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára az MTI-vel.

Címlapfotó: egészségturizmus.itthon.hu 
Eredeti funkciójának megfelelően állítják helyre a nagycenki Széchényi-kastélykápolnát
Az elpusztult kastélykápolna. A bejárat feletti karzaton jól kivehetőek a falfestés maradványai.
Nováki Gyula felvétele, 1954. április 24. (Soproni Múzeum, Fotótár)
Forrás: muzeum.sopron.hu
Eredeti funkciójának megfelelően állítják helyre a nagycenki Széchényi-kastélykápolnát
Az oltármenza a nagycenki templom padlásán
Forrás: muzeum.sopron.hu
Eredeti funkciójának megfelelően állítják helyre a nagycenki Széchényi-kastélykápolnát
A kápolna szószéke a nagycenki templom padlásán
Forrás: muzeum.sopron.hu
Eredeti funkciójának megfelelően állítják helyre a nagycenki Széchényi-kastélykápolnát
A kápolna oltárképe a nagycenki templom jobb oldali kereszthajójában
Forrás: muzeum.sopron.hu
Forrás: http://www.alon.hu/nagycenk-tortenelem/eredeti-funkciojanak-megfeleloen-allitjak-helyre-nagycenki-szechenyi-kastelykapolnat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése